Az első részben főként a közlekedésről írok, aztán később kicsit részletesebben a látnivalókról is.
Az első nagyszerű és alapvető élményem az, hogy Leuvenből vonattal utaztam Gentig. Itt Belgiumban kissé másképp működik a kedvezményes jegy a vasúton. A tíz egyirányú utazásra használható bérlet 26 éves kor alatt jelentősebb kedvezményt biztosít, de ezt már nem tudom igénybe venni. Viszont létezik 150 km távolságig hétvégi kedvezmény, ez 50%-os jegyárat jelent oda-vissza útra. Még egy érdekesség, hogy itt az InterCity jelzésű vonat nem feláras és helyjegyet sem kell venni, cserébe persze olyan sokan vannak egy kb. 12-15 kocsis vonaton, hogy némelyeknek már csak állóhely marad. Olyan vonattal utaztam, ami Leuven után Brüsszelben három helyen, majd legközelebb Gentben állt meg, kb. egy óra volt a menetidő.
Külön izgalmat jelentett, hogy vasárnap délután Gent felé egy emeletes kocsikból kiállított szerelvényen utaztam, fent ültem az emeleten. Habár vittem olvasnivalót, nem nagyon vettem elő, annyira az emeleten utazással voltam elfoglalva.
Gentben egy 48 órás City Card-ot vettem 30 euróért. Vasárnap azért mentem vissza, hogy ki tudjam használni a kártya nyújtotta lehetőségeket. Az egyik, hogy korlátlanul lehet utazni a helyi tömegközlekedési eszközökkel. Ezek közül csak a villamosokat próbáltam ki. Villamossal utaztam be a központba és általában két megállónál hosszabb távolságot nem gyalog, hanem villamossal tettem meg. Ennek persze az is nagy előnye, hogy nem a járkálásban fáradtam el a városnézés közben.
Szombaton vittem magammal hideg élelmet, amit egy villamosmegállóban fogyasztottam el, de mindkét nap kerestem egy kávézót, ahol kicsit meg lehet pihenni napközben. A szombati szerintem telitalálat, ha valaki arra jár, menjen el erre a helyre. Helyben sült waffle (magyarul gofri) különféle feltétekkel (pl. cseresznyés szósszal), és mindenféle kávé, kellemes háttérzenével és nagyon kedves kiszolgálással.
http://www.cremerie-gerard.be/ |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése