2019. április 5., péntek

Antwerpen 1/2

A szerdai (egyetlen) órám azért maradt el, mert a tanárunk este egy konferencián vett részt Antwerpenben. Bennünket is hívott. Számomra ez jó alkalomnak tűnt, hogy egy napot Antwerpenben töltsek. Elkezdtem előre tájékozódni, hogy mit érdemes megnézni, mi mennyibe kerül, és mások is adtak jó ötleteket. A tervem az volt, hogy reggeli után indulok. Végül ebéd után indultam el, így csak a fél nap maradt a városra, emiatt a költséghatékony megoldás mellett döntöttem, azaz az előzetes listámról csak azon helyszíneket látogattam meg, amiért nem kellett külön fizetni. Alapvető élményem az volt, hogy az ott töltött idő felét napsütés, felét szakadó eső kísérte (kb. óránkénti váltásban); és a városnak legalább fele részén út- és villamospálya-építés, felújítás vagy egyéb építkezés volt.

A vasút katedrálisa


Leuvenben valaki azt mondta, hogy az antwerpeni vasútállomás a "vasút katedrálisa". Végülis igaza volt. A főépület 1895 és 1905 között épült, a váróterem magassága a kupolánál 75 méter. A '90-es évek végén az állomás alá alagutat fúrtak, hogy a vonatok tovább is tudjanak haladni. 2009-ben a világ negyedik legnagyobb, 2014-ben pedig a világ legszebb vasútállomásának kiáltották ki. (Egy magyar cikkben Budapest számára megfontolandó példaként említik az antwerpeni állomást.) A vasútállomás négy szintes, ebből az 1., a -1., és a -2. szinteken találhatók vágányok, összesen 14. A legalsó szinten közlekednek a továbbhaladó vonatok. A képek magukért beszélnek, az egyik kijelző segítségével a forgalomról is lehet némi fogalmunk.
A hétköznap délutáni csúcsidőben minden tíz percben 3-7 vonat indul.
Még késő este is sűrűnek tűnik, 22 és 23 óra között 16 vonat indul.

Állatkert

Közvetlenül a vasútállomás mellett található az állatkert. A flamingók jegyváltás nélkül is megtekinthetők.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése