Az előző hétvégét péntek délutántól hétfő reggelig Chevetogne-ban töltöttem. Leuvenből vonattal és busszal kellett utazni. A legközelebbi vasútállomástól (Ciney) naponta két busz megy Chevetogne felé (vasárnap egy sem). Egy elágazásnál leszállva pár perces sétával értem el a monostort. A vendégpáter a kapu előtt fogadott. Először mindent megmutatott. Igyekeztem megjegyezni, hogy pontosan melyik folyosón és melyik lépcsőn mentünk végig, de utána délután újra be kellett járnom az épületet, hogy tudjam, mi merre van.
Először is elvarázsolt a 19. századi kastély hangulata. Egy kék színű szobát kaptam, kékre festett falak, kék színű huzat a karosszéken, kék színű ágytakaró. Nagy csend volt és besütött a nap. Különlegesnek tűnt, hogy egy kastélyt hogyan lehet monostorrá alakítani. Nincs kerengő, helyette egy hosszában végigjárható folyosórendszer, melynek mindkét végén egy-egy templomba lehet eljutni. Megvolt az a lehetőségem, hogy válasszak. A hétfő reggeli mise kivételével minden imaórára a bizánci templomba mentem. A számomra megszokottnál sokkal hosszabb liturgiákon vettem részt, de az időérzékelésem teljesen megváltozott. Ez leginkább a szombat esti vigílián volt így. 19:30-tól 22:00-ig tartott az imádság, de fel sem tűnt, hogy két és fél órát a templomban töltöttünk. Közben sok mozgás, ének, különféle gesztusok, mécsesek meggyújtása és eloltása, szimbolikus gesztusok követték egymást. A legnagyobb hatást nálam az érte el, amikor a liturgiát vezető atya olajjal keresztet rajzolt a homlokomra. Egész este az olaj illatát éreztem, és közben olyan zsoltárversek jutottak eszembe, melyben az olajról van szó. Az illatok egyébként is nagy szerepet játszottak a templomban. A rengeteg liliom, az olaj, a különféle tömjénkeverékek illata mind-mind felemelte a lelket. A habitusom még most is illatozik mindettől.
A vasárnapi szent liturgiát egyik héten szláv, másik héten görög nyelven végzik. Ezen a hétvégén görög volt. Ebből legalább néhány szót el tudtam csípni. Már szombaton is volt egy hosszú szent liturgia, melynek végén körmenetben vonultunk az ebédlőbe. Vasárnap már több esélyem volt a liturgia bizonyos részeit azonosítani, szóval némi fogalmam volt arról, hogy éppen mi is történik.
"A monostor a találkozás helye." A szerzetesek közül gyakorlatilag mindenki hallott már Pannonhalmáról, Philippe - akkori apát - atya hat éve lelkigyakorlatot is tartott, ezen én is részt vettem. Többekkel sikerült beszélgetnem, és még a vendégek között is volt olyan, akivel találtunk közös ismerőst. Kicsi a világ...
Sétálni is szerettem volna a környéken, de sajnos az időjárás hűvös és esős lett, csak vasárnap tudtam tenni egy nagyobb kört. Hétfőn reggel köd ereszkedett a tájra, de a nagy meglepetés az volt, hogy a monostor előtt megjelent hat ló. Aztán kora délelőtt jött egy család egy autóval, megkötözték a lovakat, és elvezették őket.
Leuvenbe hétfőn dél körül tértem vissza. Az egyik atya elvitt autóval a vasútállomásra, közben még vele is tudtam beszélgetni. Nagy hatással volt rám a hely, a közösség, az elkötelezettségük a bizánci liturgia és a párbeszéd mellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése