2019. július 4., csütörtök

Dynamo

Az Északi-tenger képen látható partszakaszán (és annak folytatásán) zajlott 1940. május 27. és június 4. között a Dynamo-hadművelet, amikor a második világháború kezdetén előrenyomuló német csapatok szorításából mintegy 330000 brit és francia katonát mentettek át a kontinensről Nagy-Britanniába minden rendelkezésre álló hajó segítségével.
Dunkerque városában ma több emlékhely és múzeum is emléket állít ennek az eseménynek. A vizsgák után, nagyon felszabadultan, pénteken korán reggel öten a Collegium Hungaricumból felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a belga-francia határhoz közeli Dunkerque városát. Két vonattal és két busszal utaztunk, a második vonat késése és az első buszra való hosszabb várakozás miatt összesen öt óra alatt értünk oda.
Köszönet a képért Kuti Beának
Belgiumban De Pannéig utaztunk, onnan busz vitt át bennünket Franciaországba. Ez azért volt teljesen elképesztő, mert a Dunkerque-i közlekedési társaság szolgáltatásai ingyenesek, szóval a buszon való utazásért nem kellett fizetnünk. A városban nem sokat időztünk épületek megtekintésével, hanem azonnal a Dynamo Múzeumba mentünk, ahol egy tizenkét perces film és sok-sok tabló mutatta be a kilenc napos akció történetét. A tárlatot korabeli ruhák, fegyverek, hadi- és kommunikációs eszközök színesítették. Sajnos múzeum café nem volt, így csak egy automatás kávét tudtunk inni ebédidőben.
Ezután viszont lesétáltunk a tengerpartra, ahol erős napsütés, de hűvös szél fogadott bennünket. Ezáltal persze borítékolható volt, hogy mindenki leég anélkül, hogy észrevenné. A tengerpart nem volt tele emberekkel, de csupa jókedélyű társaság volt ott. Néhányan fociztak, fürödtek, gyermekek homokvárat építettek, nyugdíjasok pétanque-kal játszottak. Mivel mi előző este A tanú című filmet néztük meg a kollégiumban, a homokba a Dr. Kotász és Galván Tivadar neveket rajzoltuk.

A tengerpart után, a visszabuszozás közben két csoportra oszlottunk. Akik hárman vissza akartak érni Leuvenbe este kilenc előtt, vissza is indultak. Mi Lucával egy bunkermúzeumot néztünk még meg. Sokkal érdekesebb volt, mint a Dynamo Múzeum. Itt egy makett mutatta be a Dynamo-hadműveletet, továbbá a bunker tíz helyszínét - főként a szabadban - audio guide segítségével tudtuk bejárni. A belső termekben fotók és történetek voltak, utóbbiak sajnos csak franciául... Egyfajta "háború alulnézetből-jellegű" kiállítás volt. Ezután tértünk vissza busszal és két vonattal Leuvenbe.

Kovács Ildikó fotója

Kovács Ildikó fotója

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése